Idén is, mint szinte minden évben, a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság aktivistája kiállt az utcára, és a járókelőkkel kezdeményezett beszélgetést. Az alapvető cél az volt, hogy boldog Nőnapot kívánjon egy színes molinóval felszerelkezve az arra járó nők számára. Ezentúl azonban, akivel lehetett (nőkkel és férfiakkal is) beszélgessen a nőket érő bántalmazásról. 

Nőnap van, ez a nők ünnepe, az ő életükkel akarunk foglalkozni, az ő problémáikkal. Idén a kapcsolati erőszakkal.  A Nők Lapja és a WMN is foglalkozott a kérdéssel, így úgy gondoltam, én is utánajárok az ügyeknek. Szerencsére elég sokan megálltak és elmondták, miképpen látják a helyzetet.

Alapvető volt, hogy a nőkkel szembeni bántalmazást mindenki elítéli. Volt, aki drasztikus kifejezésekkel adta tudtul, kasztrálásról és akasztásról beszélt. Szinte mindenki úgy vélte, hogy a nők bántalmazása a nők férfiak általi bántalmazásával egyenlő. Valószínű a projekciókkal teli és hangos feminista propaganda a felelős ezért, amely minden lehetséges alkalommal elmondja, hogy férfiak bántanak nőket, és soha nem tesz említést arról a számos esetről, amikor nő bántalmaz nőt. 

A rendőrség iránti bizalmatlanság szintén általános volt. Nagyon sokan mondták azt, hogy rendőr csak akkor jön, amikor már vér folyik. Volt, aki szerint akkor se. Az igazságszolgáltatással szembeni bizalmatlanság is jól tetten érhető volt. Nem eléggé elrettentőek a büntetések, szigorúbban kellene szankcionálni a nőkkel szembeni erőszakot. Az enyhe ítéletek reménytelenséget ébresztenek a bántalmazott nőkben, hogy nem érdemes jogi útra terelni az ügyüket, hisz nincs igazi eredménye.

Egy civilben lévő rendőrtiszt is nyilatkozott. Elmondta, hogy olyan nincsen, hogy meg kell várni a rendőrnek, míg vér folyik. Ez egy fakenews. Ostobaság. Ha a rendőrt hívják, akkor megy. Viszont, ha nincsen szabálysértés, vagy bűncselekmény, akkor nem intézkedhet. Egy heves szóváltás nem tartozik ide. Viszont, a helyzet másik oldala, hogy a bejelentők nagyon gyakran nem tesznek feljelentést. Tipikus példa, mikor a nőn jól látszanak a bántalmazás jelei, mégis védi a bántalmazót, és annak ad hangot, hogy a bántalmazó majd biztos úgyis megváltozik. Rendőri szempontból ez eléggé lehangoló. 

Bár ezen cikk írója korábban annak adott hangot, hogy óvatosan az Isztambuli Egyezménnyel, mert akkora hatalmat ad a nők kezébe, amivel nagyon könnyű visszaélni (ld. Spanyolországot, ahol az egyezménnyel konform intézkedéseket vezettek be) most mégis azt mondom, hogy amikor szükséges, akkor igenis vállalják a bizonytalanabbnak tűnő változást, változtatást és éljenek a jog adta lehetőségeikkel, mert a folytonos elnézés nem vezet sehova. Pont ez a vég nélküli szenvedés és kilátástalanság tüzeli a feministákat a nemi alapon diszkrimináló Isztambuli Egyezmény ratifikációjának követelésére. VAN lehetőség védekezni! De akkor védekezzenek is, mert az egyezmény már hivatalból fog eljárni a vélt bántalmazóval szemben, akkor is, ha ezt a vélt áldozat tényleg nem akarja. Most igazságosabban lehet eljárni, ha a bántalmazott erőt vesz magán és végigmegy a változás útján. 

Visszatérve az utca emberéhez: volt, aki azt mondta, hogy azért a bántalmazás a nőn is múlik, nem a többiektől, a társadalomtól kell mindent várni, egy nő is tanuljon meg védekezni. Paprika spré, önvédelmi leckék - van lehetőség tenni a saját biztonsága érdekében.

Egy férfi megjegyezte, hogy a nők sem mindig vétlenek az ilyen esetekben. Szerinte nagyon sokszor kölcsönös bántalmazás folyik, az ütést szóváltás előzi meg, amikor a nő is lelki bántalmazóként lép fel.

Volt, aki megemlítette, hogy vannak civil nősegítő szervezetek is. Van kikhez fordulni.

Megint más azt mondta, hogy elsősorban az embereken múlik ez, a környezeten, a szomszédokon. Bántalmazás esetén majdnem mindenki a homokba dugja a fejét és nem lép. Rajta kívül is nagyon sokan látják úgy, hogy a bántalmazott nők magukra vannak hagyva.

Még egy nagyon érdekes és ellentmondásos véleményt hallottam. Beszéltem egy fiatalemberrel arról, hogy ha férfi a bántalmazott, akkor, ha ez a férfi nem képes a párjával szemben megvédeni magát, nem is igazi férfi az ő szemében. Na most, ha azt várjuk egy férfitól, hogy ne alkalmazzon erőszakot, akkor őt is a társadalomnak kell megvédenie, gondolom egyértelmű, hogy ő nem taníthatja móresre pl. a feleségét. Akkor viszont, ha jogkövető és emberséges, és csak szóban védekezik (amit azért könnyű figyelmen kívül hagyni a bántalmazónak) akkor ezért megbecsülésben legyen része, és ne cimkézzük őt tutyimutyinak.  

Nos, ennyi a feminista napom eredménye.

Nagy pozitívuma volt, hogy senki sem kezdte kollektívan hibáztatni a férfiakat, senki sem nyilatkozott férfigyűlölő módon. A bántalmazott nőkről beszélgettünk, bár sztereotíp módon (csak férfi bántalmazott nőt), de bűnbak keresés nélkül.

Álljunk ki a bántalmazott nők mellett!

Itt írtam róla, én mit várnék a férfiaktól. Kis módosításokkal nőknek is használható.

A Valódi Egyenlőségért Civil Társaság Március 31.-ére hirdette meg a Nemek Közötti Szolidaritás Napját. Ma, amikor a nemek közötti harc narratívája uralkodik, nagyon fontos, hogy kiálljunk egymás ügyei mellett is. Márciusban osszunk meg minél több olyan tartalmat, ahol férfiak nőkért és nők férfiakért szólalnak fel. Megosztáskor használjunk a #NemekKözöttiSzolidaritás hashtaget is a közösségi médiában!