Férfi - és apaszervezetek közös állásfoglalásukban bírálták az Isztambuli Egyezményt amiatt, hogy az diszkriminálja a férfiakat. Alighanem tevékenységük eredményeképp is az elmúlt időszakban a sajtó több esetben is foglalkozott azzal, hogy az Isztambuli Egyezmény hogyan érinti a férfiakat. Ennek pozitív oldala, hogy úgy tűnik, azt sikerült elérni, hogy végre nem mindenki számára magától értetődő dolog, hogy a férfiak elleni erőszak kérdése fel se merül (a hazai közéletet ugyanis évtizedek óta hallgatás jellemezte ebben a kérdésben).

Én ennél most egy kicsit bővebben szeretném ezt a témát bemutatni, mert azt gondolom, hogy ez annál sokkal fontosabb kérdés, mint amennyi szó esik erről. Úgy látom, hogy az egyezmény jelenlegi formáját támogatók főleg két ellenérvet fogalmaznak meg: az egyik szerint a férfiakkal szembeni erőszak nem jelentős társadalmi kérdés, nem rendszerszintű jelenség, erre hivatkozva érthetőnek tartják, hogy az Isztambuli Egyezmény vagy egy ahhoz hasonló másik egyezmény nem terjed ki a férfiakra. A másik érvelés szerint viszont az Isztambuli Egyezmény a férfiakat is megfelelően védi, hiszen meg vannak benne említve a férfiak is. Először a férfiakkal szembeni erőszak problémáját mutatnám be, utána pedig, hogy mit mond erről az Isztambuli Egyezmény.

A FÉRFIAKKAL SZEMBENI ERŐSZAK EGY TABUSÍTOTT TÁRSADALMI PROBLÉMA

Ha a statisztikákat megnézzük, azt láthatjuk, hogy világszerte a gyilkosságok áldozatainak 78%-a fiú/férfi, a világ 202 országa közül 193-ban felülreprezentáltak az áldozatok között. A Belügyminisztérium legfrissebb bűnügyi statisztikai adatai szerint az elmúlt 1,5 évben Magyarországon is a gyilkosságok áldozatainak 58%-a, a testi sértések áldoztainak 66%-a férfi volt. Az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) családon belüli erőszakkal foglalkozó tanulmánykötetében, a Családi iszonyokban megjelent adatok szerint a családon belül elkövetett emberölések áldozatainak 61%-a férfi (ez nem összekeverendő a párkapcsolaton belüli erőszak áldozataival, aminek a többsége nő).

A kiskorúak ellen elkövetett erőszakos cselekmények áldozatainak többsége is fiú. Mind a Belügyminisztérium legfrissebb adatai, mind az OKRI előbb említett kutatása szerint a kiskorúak ellen elkövetett erőszak áldozatainak kétharmada fiú. Virág György pszichológus, az OKRI igazgatóhelyettese a Magyar Narancsnak adott interjúban e kutatási eredményekkel kapcsolatban kiemelte, hogy a fiúk fizikai bántalmazása módszere annak, hogy agresszívvá váljanak. Nemcsak, hogy bántják őket, de beszélniük se lehet erről, mert az a férfias, ha elviselik és titokban tartják a sérelmet és a fájdalmat. A kutatás szerint például a szexuális bántalmazást elszenvedő lányok 56%-a mondta el valakinek, hogy mi történt vele, ezzel szemben a fiúknak csak 15%-a. Eközben a fiúgyerekek nemi szerv csonkítása nemcsak, hogy széles körben elterjedt (áldozatává válik minden 3. fiú a világon), de továbbra is legális (Magyarországon is), sőt sok országban államilag is támogatott formája a nemi alapú erőszaknak.

Azzal a tévhittel szemben, hogy a férfiakkal és fiúkkal szembeni erőszak azért nem kelti fel a közvélemény érdeklődését, mert az nem létezik, a valóság ennek épp ellenkezője, azért mert egy általános jelenség. Általános, tehát fel se tűnik az embereknek, nem botránkoztatja meg őket. Mind a nők, mind a férfiak elleni erőszak létező jelenség, mindkettőnek vannak sajátosságai, de különbség van a felismerésében, morális elítélésében és az arra adott válaszokban is. A nőkkel szembeni erőszak esetében az elmúlt évtizedek során megtörtént a jelenség felismerése, morális elítélése és vele szembeni zéró tolerancia kihirdetése. Ezzel szemben a férfiakkal szembeni erőszak még mindig tabusítva van, különböző elhárító mechanizmusok vannak annak érdekében, hogy ez így is maradjon. Kezdve a probléma kicsinyítésére törekvéstől és a tagadásától, egészen addig, hogy morálisan igazoltnak láttatják a velük szembeni erőszakot, illetve a kultúrának (pl. szocializációnak) azon elemeit, amik ezt elősegítik. Nincs szükség semmi változásra, ahogy a középkorban jó volt, úgy jó lesz most is - ez a mentalitás uralkodik.

Ilyen az arra való hivatkozás is, hogy "de az más, mert többségében férfiak követik el" és a férfiakkal kapcsolatos társadalmi sztereotípiák sora áll készen mindennek jogosságát igazolni. Azt gondolom, hogy zéró tolerancia kell az erőszak e formájával szemben is, és nincs helye semmiféle "de"-nek. A férfiak közötti erőszak társadalmi elfogadottsága rendkívül problémás és súlyosan áldozathibáztató az is, hogy sokan úgy beszélnek erről, mintha az erőszak e formájában nem lenne agresszor és áldozat, hanem ebben az érintett férfiaknak - beleértve az áldozatokat is - kollektív felelőssége lenne. A sztereotip férfiképpel ellentétben ugyanis a férfiaknak is nagyon sok sérülékeny csoportja van (fiúk, idősek, apák, betegek, hajléktalanok, szenvedélybetegek, alacsony iskolázottságúak stb.) és az erőszak természete itt is az, hogy a kiszolgáltatottabb, gyengébb, hátrányosabb helyzetű válik a nagyobb hatalmú áldozatává.

Számomra az erőszaknak ezen a formája éppúgy elfogadhatatlan, mint a nők és férfiak közötti erőszak, és éppúgy a nemek közötti egyenlőség kérdésének tartom, hiszen a nem itt is egyértelműen befolyásolja az áldozattá válást és az áldozat lehetőségeit is. Vegyük észre, hogy a kultúránkban rengeteg olyan üzenet jelenik meg, ami a férfiakat arra ösztönzi, hogy férfiakkal szemben lehet, vagy akár kell is erőszakot alkalmazniuk, hogy saját rátermettségüket igazolják. Erre nagyon sok példát lehetne hozni mindennapjainkból. Például a „Slap her” nevű kampányvideóban, ami igen nagy népszerűségnek örvend az interneten arra a kértek meg fiúkat, hogy minden ok nélkül üssenek meg egy lányt. Nem tették meg, és amikor megkérdezték őket, hogy miért nem tették meg, ilyen indokok hangoztak el, "Mert lány, nem tudom megtenni." "Mivel egy lányt nem ütünk meg". Ezeknek a válaszoknak egyértelműen olyan üzenete van, hogy ha fiú lett volna, akkor megütötték volna. Bármilyen ok nélkül. Ez is létező jelenség, sok esetben az iskolai bántalmazás is minden ok nélkül van. Az a szocializációs közeg, amiben ezek a gyerekek nevelkedtek, egyenes úton vezet a fiúk és férfiak bántalmazásához, és azokhoz a statisztikákhoz, amit a cikk elején ismertettem.

A látencia alapvetően nagyon nagy probléma a férfiakkal szembeni erőszak esetében. A társadalmi normák az ellen hatnak, hogy ezek nyilvánosságra kerüljenek. Különösen nehéz az a helyzet, ha az elkövető nő, mivel a bántalmazott férfiak számára még nagyobb szégyen ez, ami még inkább visszatarthatja attól, hogy nyilvánosságra kerüljön. A családon belüli erőszak esetében még inkább jellemző ez, mivel nincs szemtanú. A nők által férfiak ellen elkövetett erőszak esetében a látenciát még az is növelheti, hogy a nőkre az erőszak szofisztikáltabb formái jellemzőbbek, mint például másik személy pszichológiai, illetve szociális károsítása, sértése. Ezek felismerését, nyilvánosságra kerülését gátolja az, hogy ezek nem járnak külsérelmi nyomokkal. Ilyen például az azzal való fenyegetés és kényszerítés is, hogy az egyik szülő nem láthatja majd a saját gyermekeit. A válással, gyermekneveléssel összefüggő normák és társadalmi gyakorlatok miatt (melyek valószínűsítik, hogy a párkapcsolat felbomlását követően az apa háttérbe szorul) a férfiak különösen veszélyeztetettek e téren. Szóval miközben a rendelkezésre álló adatok kétségtelenül azt mutatják, hogy a férfiakkal szemben leggyakrabban férfiak követnek el erőszakot, mindez nem jelenti azt, hogy a nők által férfiak ellen elkövetett erőszak terén ne lenne tennivaló. Kezdve attól, hogy vegyük komolyan, történjen meg ennek társadalmi elítélése és ne az áldozat számára legyen ez szégyen.

MIT MOND AZ ISZTAMBULI EGYEZMÉNY ÉS MI EZZEL A PROBLÉMA?

Eddig arról volt szó, hogy miért jelentős társadalmi probléma, illetve miért a nemek közötti egyenlőség fontos kérdése a férfiakkal szembeni erőszak is. Most itt áttérnék azokra a véleményekre, melyek szerint az Isztambuli Egyezmény védi/védheti a férfiakat is.

Janecskó Kata az az Index szájbarágó rovatában megjelent cikkében azt írta, hogy "külön kitér a preambulum, hogy férfiak is kapcsolati erőszak áldozatává válhatnak", illetve "kimondja, hogy az egyezmény rendelkezéseinek, különösen az áldozatok jogainak védelmét szolgáló intézkedéseknek a végrehajtását a részes felek kötelesek nemi megkülönböztetés nélkül biztosítani". Antoni Rita a Nőkért Egyesület elnöke a "Tények és tévhitek az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatban” című cikkében szintén kiemeli ezeket, ugyanakkor hozzáteszi, hogy ezzel némileg ellentmondásban az egyezmény angol nyelvű szövege csak ösztönzi arra a ratifikáló államokat, hogy az egyezményben foglaltakat alkalmazzák a kapcsolati erőszak esetén a fiúkra és férfiakra is, de nem kötelező érvényű, ugyanakkor szerinte erre a konstruktív megoldás nem az, ha kidobjuk az egyezményt, hanem az, ha alkalmazzuk ezeket.

Az egyezmény 4.cikkének 3.pontja valóban tartalmazza a nemi alapú megkülönböztetés tilalmát, azonban a 4.cikk 4.pont mindezt kiegészíti azzal, hogy “A nemi alapú erőszak megelőzéséhez és a nők ilyen erőszakkal szembeni védelméhez szükséges különleges intézkedések ezen Egyezmény értelmében nem minősülnek megkülönböztetésnek.“ Ennek következtében azt gondolom, hogy az nincs ellentmondásban a 4.cikk 3.pontjával, hogy az intézkedések nem vonatkoznak a fiúkra és férfiakra, az egyezmény a 4.cikk 4.pontja rendelkezik arról, hogy az abban foglaltak nem minősülnek diszkriminációnak.

Ahogy azt az Isztambuli Egyezmény neve is mutatja ("Az Európa Tanács egyezménye a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről") az egyezmény foglalkozik a "nőkkel szembeni erőszak" és a "kapcsolati erőszak" kérdésével is. A nőkkel szembeni erőszak az erőszak női nemi dimenziójára fókuszál és nem csupán a kapcsolati erőszakra vonatkozik, hanem a nőket és a lányokat érő erőszak minden formájára, beleértve a családon belüli erőszak egyéb formáit, illetve a család keretein kívül történő erőszakot is. Hogy az ehhez előirányzott intézkedések nem vonatkoznak a férfiakra az nem kérdés, a fent említett cikkekben is csak azt mondják a szerzők, hogy a kapcsolati erőszakra vonatkozó intézkedések védik/esetleg védhetik a férfiakat is (ami nem oldja meg a problémát, hiszen akár az általam megfogalmazott kritika, akár a férfiszervezetek által megfogalmazott kritika a fiúk és férfiak diszkriminálásával kapcsolatban az erőszak többi formájára is vonatkozik).

Hogy jobban megértsük, miről van szó, nézzük meg, hogyan határozza meg az egyezmény, pontosan mit is ért a "nőkkel szembeni erőszak" és a "kapcsolati erőszak alatt".

A nőkkel szembeni erőszak kérdése

A “nőkkel szembeni erőszak" az egyezmény értelmében “a nőkkel szembeni megkülönböztetés formájaként értelmezendő; a nemi alapú erőszak mindazon cselekményei, amelyek fizikai, szexuális, pszichológiai vagy gazdasági sérelmet vagy szenvedést okoznak vagy okozhatnak a nőknek, ideértve az ilyen cselekményekkel való fenyegetést, a kényszert vagy a szabadságtól való önkényes megfosztást, akár a közéletben, akár a magánéletben fordul is az elő.” Ebben a meghatározásban szerepel egy másik fogalom, a “nemi alapú erőszak” is, amelyet úgy határoz meg, hogy “olyan erőszak, amely egy nő ellen azért irányul, mert nő, vagy amely aránytalanul érinti a nőket”.

Néhány fontosabb rendelkezés, amit előirányoz az egyezmény a nőkkel szembeni erőszakkal kapcsolatban:

• A nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának elítélése.
• Kötelezettségvállalás arra vonatkozóan, hogy mindent megtesznek a nők biztonságának garantálása érdekében a köz - és magánszférában.
• Jogi lépések és egyéb intézkedések meghozatala a nők elleni erőszak megelőzése, kivizsgálása, megbüntetése érdekében.
• Pénzügyi és humánerőforrások biztosítása a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemre.
• A nők helyzetének megerősítését szolgáló szakpolitika kialakítása.
• A nők helyzetének megerősítésével kapcsolatos programok és tevékenységek elősegítése.
• A nőkkel szembeni erőszak területén tevékenykedő civil szervezetek támogatása és a döntésekbe való bevonása az érintett intézkedésekbe.
• Kötelezettségvállalás arra, hogy lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a mindazon előítéleteket, szokásokat, hagyományokat és más gyakorlatokat megszüntessék, amelyek a nők alsóbbrendűségének gondolatán alapulnak, társadalmi tudatosságnövelés (pl. kampányok) a női szervezetekkel együttműködve
• Hivatalos szervezetek létrehozása azzal a feladattal, hogy koordinálják, végrehajtsák, ellenőrizzék és értékeljék a nőkkel szembeni erőszak minden formájának megelőzésére és az ellene folytatott küzdelemre vonatkozó szakpolitikákat és intézkedéseket.
• Rendszeres időközönként leválogatott statisztikai adatokat gyűjtése a nőkkel szembeni erőszakról.
• A nőkkel szembeni erőszakkal foglalkozó kutatások támogatása, mint például a kiváltó okok és a hatások, az előfordulás és a bírósági ítéletek aránya.
• A lakosság körében rendszeres időközönként felmérések készítése a nőkkel szembeni erőszakról.
• Intézkedések a nőkkel szembeni erőszak megelőzése érdekében.
• A társadalom minden tagját - különösen a férfiakat és fiúkat - aktívan ösztönözni kell arra, hogy járuljanak hozzá a nőkkel szembeni erőszak megelőzéséhez.
• A nőkkel szembeni erőszak megelőzéséhez rendelkezésre álló intézkedésekkel kapcsolatos információknak a nyilvánosság körében történő széles körű terjesztése.
• Az oktatás minden szintjén kerüljön a hivatalos tantervbe a nőkkel szembeni nemi alapú erőszak témája, ennek érvényre juttatása az oktatási létesítményekben, valamint a sport-, a kulturális és a szabadidős létesítményekben és a médiában is.
• A nőkkel szembeni erőszakkal foglalkozó szakemberek képzése.
• A magánszektor, az információs és kommunikációs technológiai szektor, valamint a média ösztönzése, hogy vegyenek részt a nőkkel szembeni erőszakkal foglalkozó szakpolitikák kidolgozásában és végrehajtásában, valamint dolgozzanak ki iránymutatásokat és önszabályozó normákat a nőkkel szembeni erőszak megelőzése és méltóságuk tiszteletben tartásának növelése érdekében.
• Az összes érintett állami szerv, beleértve a bírósági szervezetet, az ügyészséget, a bűnüldöző hatóságokat, a helyi és a regionális hatóságokat, valamint a nem kormányzati szervezetek és egyéb érintett szervezetek és szereplők között hatékony együttműködésének elősegítése a nőkkel szembeni erőszak áldozatainak védelme és támogatása terén.
• Az erőszakos cselekmények női áldozatai helyzetének megerősítését és gazdasági függetlenségét célzó intézkedések.
• Szülői felügyeleti jogra és a gyermekláthatási jogra vonatkozó határozatok meghozatalakor figyelembe vegyék a nőkkel szembeni erőszakot.
• Számos egyéb áldozatvédelmi rendelkezés (pl. menedékhelyek, támogatási és egészségügyi szakszolgálatok, telefonos segélyvonalak, kártérítés követelésének lehetősége, szankcionálás stb. - terjedelmi okokból ezeket most nem részletezem).
• Női nemi szervek megcsonkítása ellen jogalkotási vagy más intézkedések megtétele, büntetendővé tétele.
• Az egyezménybe foglalt, nők elleni erőszak ellen előirányzott rendelkezések betartatását egy nemzetközi ellenőrző testület, a GREVIO végzi, amely tagjai többek között a nőkkel szembeni erőszak területén tapasztalatokkal rendelkező szervezetek, szakemberek.

A magam részéről az itt pontokba szedett nők elleni erőszakkal szembeni intézkedéssel egyetértek (kivétel azzal a résszel, hogy a fiúkat és a férfiakat megnevezi, mint egy olyan célcsoportot, amit a megelőzésbe különösen be kell vonni a kollektív felelősségükre utalván). Az Isztambuli Egyezmény ezzel ugyanakkor indirekt módon hozzájárul a férfiak diszkriminálásához, mind az erőszak, mind a nemek közötti egyenlőség területén, hiszen azok az alapvető szempontok és célok, amik itt meg lettek fogalmazva a nők esetében, a férfiak esetében nem adottak. Konkrétabban: a diszkrimináció nem az, hogy figyelembe van véve az, hogy a nőket érő erőszaknak vannak mintázatai és ennek felszámolása érdekében intézkedések születnek (ez önmagában az erőszak visszaszorítását és az egyenlőséget segíti), hanem az, hogy nincs figyelembe véve az, hogy ezek a férfiak szempontjából is releváns kérdések, a férfiak érő erőszaknak is vannak mintázatai, sajátos jellemzői, és azok ellen nem születnek ilyen intézkedések.

Ha ugyanis azon a szinten vizsgáljuk a nemek közötti egyenlőség kérdését, hogy a törvények és a társadalompolitika mennyire aktívan lép fel a nőkkel és a férfiakkal szembeni erőszak ellen, akkor ez egészen nyilvánvaló. Például, az, hogy kötelezettség van arra, hogy a nőkkel szembeni erőszakkal foglalkozó szervezetek bevonásra kerüljenek a szakpolitikák (pl. oktatás) kialakítása során, de arra nincs, hogy a férfiszervezetek is, azt eredményezi, hogy ezekből a döntésekből a férfiakkal szembeni erőszak és a férfiáldozatok szempontjai teljesen hiányozni fognak. Vagy az, hogy az állami intézmények kötelesek a nőkkel szembeni erőszak adatait gyűjteni és a nyilvánosság számára publikálni, miközben a férfiakkal szembeni erőszak adatait nem, annak egy olyan hatása lehet, hogy a közvéleményben egy olyan hamis képet erősíthet meg az erőszak problémájával kapcsolatban, ami miatt jogosnak vélhetik az emberek, hogy annak szinte kizárólag nőket érintő oldalával foglalkozik a politika. Merthogy a férfiakkal szembeni erőszak láthatatlan marad, tehát a széles nyilvánosság számára nem is fog létezni.

Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy az egyezménnyel szemben kritikusok részéről felmerült olyan aggodalom, hogy ezek az intézkedések a férfiak korlátlan diszkriminálására adnak lehetőséget a nők elleni küzdelem jegyében. Azt gondolom, hogy ezek jogos aggályok. A garancia az lenne arra, hogy ez nem történik meg, hogy az itt említett szempontok a férfiak esetében is meg lennének fogalmazva. Az ugyanis olyan kiegyensúlyozott kereteket szabna, mind a nők és mind a férfiak védelme szempontjából, hogy egyszerre lehetne a nemek sajátos helyzetét figyelembe venni, amellett, hogy az egyenlőség is biztosított.

Találkozhatunk olyan véleményekkel is, amelyek elismerik, hogy a férfiakat nem védi az egyezmény, viszont azt állítják, hogy a gyerekek között nem tesz különbséget nem alapján. Nem ez a helyzet. A nőkkel szembeni erőszakkal foglalkozó részek a nők mellett a lánygyermekek védelmére is vonatkoznak, miközben a fiúgyermekek védelmére nem. A 3.cikk f.pontja világosan kimondja, hogy az egyezmény hatálya alatt a "“nők” kifejezés magában foglalja a 18 év alatti leányokat is". A nemi szerv csonkítás gyakorlatával, az arra való ösztönzéssel és kényszerítéssel szembeni tilalomra vonatkozó rész pedig külön ki is emeli, hogy az kizárólag a lánygyermekekre vonatkozik.

A kapcsolati erőszak kérdése

Az egyezmény kapcsolaton belüli erőszakra vonatkozó részei estében az egyezmény szövege alapján kérdéses, hogy mennyire vonatkozik a férfiakra. Egymással ellentétes értelmezései vannak az egyezményben foglaltaknak. Az egyik értelmezés szerint a kapcsolati erőszak is úgy szerepel az egyezményben, mint a nőkkel szembeni erőszak egy formája (hiszen az egyezmény nőkkel szembeni erőszaknak minősítette az erőszak azon típusait, ahol a nők felülreprezentáltak és a kapcsolati erőszak ilyen), és az egyezmény nem kötelezi, de ösztönzi a részes feleket arra, hogy a kapcsolati erőszakra vonatkozó intézkedések terjedjenek ki a férfiakra is (tehát a GREVIO nem ellenőrzi ezt, a ratifikáló államok ebben a kérdésben azt csinálnak, amit akarnak). Egy másik értelmezés szerint, mivel az egyezmény szövegében említésre kerül, hogy a kapcsolati erőszak áldozatai férfiak is lehetnek és az is, hogy a kapcsolati erőszak minden áldozatára alkalmazni kell ezeket az intézkedéseket, ezért ez vonatkozik a férfiakra is.

Mindenesetre a GREVIO, az a nemzetközi ellenőrző testület, amely rendszeresen vizsgálja, hogy az egyes országok megfelelnek-e az egyezményben foglalt elvárásoknak és az egyezményt már ratifikáló államoknak jelentéseket tesz erről, az egyik ilyen (Hollandia számára elkészített) jelentésében így fogalmaz:

In light of the scope of the convention – as set out in its Article 2, paragraph 1 – the baseline evaluation focuses on measures taken in relation to “all forms of violence against women, including domestic violence, which affects women disproportionately”. Hence, the term “victim” used throughout this report is to be understood as referring to a woman or girl victim.

Ez azt mondja, hogy figyelembe véve a 2.cikk 1.paragrafusát, az elsődleges fókusz a nőkkel szembeni erőszakon van beleértve a kapcsolati erőszakot is, az "áldozat" fogalma "női vagy lány áldozat"-ként értelmezendő szerintük, ennek megfelelően készítették el a jelentést és vizsgálták annak jogrendbe ültetését. Tekintettel arra, hogy ebben a kérdésben a GREVIO-nak, mint az egyezményben meghatározott hivatalos ellenőrző testületnek a szava döntő, szerintem ez az értelmezés tekinthető irányadónak.

Bármelyik értelmezést is fogadjuk el, egyenlőségről a kapcsolaton belüli erőszak esetben sem beszélhetünk. A kapcsolaton belüli nők elleni erőszak esetében ugyanis az egyezmény értelmében vonatkoznak arra azok a rendelkezések is, amik a kapcsolati erőszakkal kapcsolatosak, illetve azok is, amik a nőkkel szembeni erőszakkal kapcsolatosak.  A kapcsolaton belüli férfiak elleni erőszakra csak és kizárólag azok vonatkozhatnak, amelyek a kapcsolati erőszakkal kapcsolatosak.

Tehát összegezve azt mondhatjuk, hogy a nőkkel szembeni erőszakra vonatkozó intézkedések magukba foglalják az erőszak minden formáját, illetve annak nőkre vonatkozó nemi dimenzióját is. A férfiakkal szembeni erőszakot illetően legjobb esetben is csak arról beszélhetünk, hogy a kapcsolaton belüli erőszak területén a férfiak valamilyen szinten védve vannak az egyezmény által, de arról semmiképp, hogy azonos szinten, a nemi dimenzió férfi oldala a kapcsolaton belüli erőszakra vonatkozóan is hiányzik. A férfiak elleni erőszak egyéb formáira pedig egészen biztosan nem tér ki az egyezmény.

A férfiakkal szembeni erőszak már említett strukturális problémáit, mint például, hogy a gyilkosságok áldozatainak többsége férfi, a testi sértések áldozatainak többsége férfi, a családon belül elkövetett emberölések áldozatainak többsége férfi, a gyermekek ellen elkövetett bántalmazások áldozatainak többsége fiú, illetve annak sajátos jellemzőit, mint hogy a társadalom egy része megbélyegzi, kigúnyolja az áldozatokat, hogy a politika számára egyáltalán nem léteznek ezek a kérdések, vagy hogy a fiúgyermekek nemi szerv csonkítása 2020-ban is még mindig elterjedt gyakorlat és legális, ez egyáltalán nem oldja meg. Hogy ezekben a kérdésekben előre lépjünk és társadalmi szintű változást érjünk el, alapvetően fontos lenne, hogy olyan széleskörű, a társadalom fontosabb intézményeire, szereplőire egyaránt vonatkozó, a fiúkat, férfiakat és apákat védő, az őket érő erőszak sajátosságaira fókuszáló intézkedések történjenek, mint amit az egyezmény nőkkel szembeni erőszakkal kapcsolatos része tartalmaz. Ennek hiánya is a nemek közötti egyenlőség kérdése.