Kezdeményezzük, hogy március 31.-e legyen a Nemek közötti szolidaritás napja.

Mára, március 31.-re a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság első alkalommal hirdette meg a Nemek közötti szolidaritás napját. A kezdeményezés célja, hogy legyen egy nap, amikor a nők és a férfiak közötti szolidaritás fontosságára, a közös érdekekre, közös célokra és az együttműködésre irányul a figyelem.

Azt gondoljuk, hogy a nemek társadalmi szerepeivel kapcsolatos kérdésekre, - beleértve a nemek közötti egyenlőséget, illetve az ezzel összefüggő gazdasági és társadalmi problémákat - olyan új megoldásokat kell találni, ami megváltoztatja az erről való gondolkodást és a nemek közös érdekeire helyezi a hangsúlyt.

Mi március hónapot nagyrészt ennek szenteltük, több ilyen tematikájú cikket is közzétettünk az oldalunkon. Például írtunk arról, hogy miért fontos, hogy több nő legyen a közéletben, a nők egyenlősége előtt álló akadályokról, a bántalmazott nők helyzetéről, megjelent egy nő véleménycikke is, aki arra biztatta a fiatal nőket, hogy használják erejüket a fiúkkal szembeni igazságtalanságok elleni fellépéshez is, illetve arról is írtunk egy kicsit bővebben, hogy miért fontos a nemek közötti szolidaritás napja. Arra kértük olvasóinkat is, álljunk ki egymás ügyei mellett is és márciusban osszanak meg minél több olyan tartalmat, ahol férfiak nőkért és nők férfiakért szólalnak fel, megosztáskor pedig használják a #NemekKözöttiSzolidaritás hashtaget a közösségi médiában.

A mai napon a közélet szereplői - a döntéshozók, a nő - és férfiszervezetek, a sajtó és az állampolgárok - felé fordulunk. Szeretnénk kérni őket is, hogy álljanak e kezdeményezés mellé. Különös tekintettel kérjük a kormányt és a parlamenti pártokat, hogy a jövőben a nő - és a férfipolitikájuk egymást kiegészítse és a nők és a férfiak közötti kölcsönös szolidaritást is elősegítse. Továbbá szeretnénk kérni arra is a kormányt, hogy hazánkban és nemzetközi szinten is népszerűsítse a nemek közötti kölcsönös szolidaritás gondolatát, illetve kezdeményezze az ENSZ-ben, hogy a szervezet szenteljen ennek az ügynek egy világnapot.

Toplak Zoltán,
elnök

Szujó Flórián,
alelnök

Első pillantásra butaságnak tűnhet, hogy miért kell erről beszélni egyáltalán. Férfi és nő egysége alkotja a családot, ezen alapszik a társadalom, ebből nő ki az emberek világa. Persze, hogy együtt kell működni. Csak hát menet közben történt valami. És ebből a valamiből tudunk csak továbblépni.

Mi is ez a "valami"? Nem csak a feminizmus, a nők öntudatra ébredése. Persze ez is, és ebből, ami nagyon befolyásolja a párbeszéd lehetőségét - a folytonos lázadás és uszítás a férfiak ellen. Nagyon sok férfiban nagyon sok frusztráció halmozódott fel, és eleve gyanakvással fogadnak minden olyan közlendőt, ami nőktől indul, és azzal kezdődik, hogy: "szükségem lenne...". Valamire. Bármire, amihez neked, kedves férfi, meg kell változnod. Íme egy újabb lehetőség arra, hogy éreztessem veled az elégedetlenségemet, hogy újra ne hagyjak neked békét és újólag hajszoljalak, miközben még bűntudatot is próbálok kelteni benned, hisz így vagy a legkönnyebben manipulálható.

Azok a nők, akik tényleg keresik az együttműködést a férfiakkal, valóban ki kell fejezzék, hogy megértéssel és jóindulattal közelednek a másik nemhez. Építő vitát és építő kritikát akarnak gyakorolni, kellő elismerés, tisztelet és bátorítás mellett. Mert szövetségeseket akarnak és nem bűntudattól hajtott rabszolgákat.

Másrészt viszont a férfimozgalom adósa a nőknek azzal, hogy azok valódi, általános igényeire adekvát válaszokat adjon. Hogy odafigyeljen a nőkre, és túljusson a véresszájú baloldali feministák fixírozásán.

Mit lehetne kezdeni azzal a helyzettel, hogy az otthoni munka egyenlőbben legyen elosztva? Hogy anyagilag is, társadalmilag is elismertebb legyen? Mi kell ahhoz, hogy a férfiak akarjanak elköteleződni és családot alapítani? Vagy akár azzal a helyzettel, hogy utcán is megetethesse a gyermekét a még szoptatós anyuka, anélkül, hogy rossz szemmel néznének rá?

A nők oldaláról: vajon akarják egyenlőbbé tenni a családjogi helyzetüket a férfiakéval? Támogatják valóban az apaságot? Mármint akár Jánosét Nyíregyházán, nem csak a saját párjáét Szombathelyen. Támogató aláírással petíció esetén, például.

És még valami. Tudjuk és akarjuk megünnepelni azt, hogy férfiak és nők vagyunk, egymásnak teremtve és különbözőségeinkben egymást kiegészítve? A belénk kódolt egységet, illetve ennek ígéretét? Tudunk ünnepelni együtt? Például bállal, ahol "kötelező" a páros tánc.

Jogos igény, hogy több nő legyen a közéletben.

Miért fontos, hogy több nő legyen politikusok, illetve más közéleti személyek között? Azért, mert ma a diszkrimináció akadályozza őket ebben. - mondják sokan. Erre mások azt mondják, hogy ilyen ma már nincs is, nem emiatt alulreprezentáltak a nők, hanem azért, mert nem érdeklődnek annyira a közélet iránt. Ez a vita azonban nem veszi figyelembe azt, hogy itt nem csak egyének esélyegyenlőségéről van szó, hanem arról is, hogy a nőknek, mint csoportnak hol van helye a társadalomban.

Az a kérdés azonban, hogy egy adott nő egyenlő eséllyel indul-e ennek a kérdésnek csak az individuális oldala. Ugyanakkor az ember csoportidentitásnak is egy fontos kérdése, hogy az adott csoportnak hol van a helye a társadalomban. A csoport tagjai által elfoglalt szerepek és pozíciók ezt kijelölik. Kérdés, hogy hogyan élik meg a nők maguk ezt. Mennyire érzik úgy, hogy képviselve vannak? Mennyire érzik úgy, hogy társadalmilag megbecsültek?

Gondoljunk csak arra, hogy nekünk magyaroknak is mennyire fontos, hogy az európai politikában súlyunknak megfelelően halható legyen a hangunk, vagy hogy a sportban sikereket érjünk el. Azért fontos mindez, mert azon kívül hogy egyének vagyunk csoporthoz is tartozunk. Természetes szerintem, hogy a nők is szeretnék, hogy csoportként ne szoruljanak háttérbe az élet fontos területein. És mi más lenne a közélet, ha nem egy ilyen terület?

Az esetek többségében nem direkt diszkrimináció vezet oda, hogy a nők nem jutnak el bizonyos területeken magas pozícióba, beleértve a közéletet is. Sokszor a gondolat se születik meg, hogy ilyen irányba induljanak. Indirekt módon azonban sok fennmaradt szokás, nőkkel kapcsolatos előítélet, attitűd hoz létre akadályokat számukra.

Mindez olyan időkből való, amikor a nők nem is vehettek részt ezekben a tevékenységekben, oly annyira, hogy törvény írta elő, hogy 100%-ban csak férfiak tölthetik be ezeket és az egyéb társadalmi szereposztások is ehhez illeszkedtek. Innét indultunk, miközben soha semmilyen törvény nem írta elő, hogy 50-50% legyen. Sok-sok idő kell mire a társadalom elképzelései, szokásai, és a demokratikus keretek megváltoznak annyira, hogy összhangba kerüljön mindez az új igényekkel.

De azon úton vagyunk, hogy egyre több nő van a politikában és a közéletben. Ezt egy nagyon pozitív dolognak tartom. Szeretném, ha olyan társadalomban élnénk, ahol egy nő se érzi, hogy kevésbé számít a véleménye azért, mert nő. Ez a nők és a férfiak számára is előnyős. A nőknek az önbizalmát, a saját magukról alkotott képét erősíti, a férfiakról pedig terhet vesz le és nem mellesleg a férfiellenességet is visszaszoríthatja (a helyzetükkel elégedetlen nők illetve férfiak által vezetett társadalmak kombináció ugyanis kétségtelenül erősíti ezt).

Szóval szerintem az önmagában is fontos, hogy a társadalom vezetői között, véleményformálói között kiegyensúlyozott legyen a nők és a férfiak aránya. Március 31.-én tartjuk a Nemek közötti szolidaritás napját: azt gondolom, hogy fontos, hogy mi férfiak is egyértelműen kinyilvánítsuk, hogy a nők mellett állunk e téren is!

A Valódi Egyenlőségért Civil Társaság Március 31.-ére hirdette meg a Nemek Közötti Szolidaritás Napját. Ma, amikor a nemek közötti harc narratívája uralkodik, nagyon fontos, hogy kiálljunk egymás ügyei mellett is. Márciusban osszunk meg minél több olyan tartalmat, ahol férfiak nőkért és nők férfiakért szólalnak fel. Megosztáskor használjunk a #NemekKözöttiSzolidaritás hashtaget is a közösségi médiában!

Anki Gerdharsen cikke a fiatal lányoknak szól: arra biztatja őket, hogy használják erejüket a fiúkkal szembeni igazságtalanságok elleni fellépéshez is. A cikk eredetileg az Aftenposten című norvég lapban jelent meg.

A világ a férfiakra van tervezve írta Tønsberg Blad nemrég. Ha olvasod az újságokat, vagy zárt “lányfórumok” tagja vagy a közösségi médiában, akkor könnyen az lehet a benyomásod, hogy lánynak lenni extra nehéz. (…)

Mind a lányok, mind a fiúk rendelkeznek problémákkal és a fájdalom és kihívások, amit ti éreztek nem feltétlenül rosszabbak, mint a fiúké. Csak egyszerűen a te fájdalmad könnyebben kerül napirendre, mind a sajtó, mind a politika által. Erről bővebben később. Igaz, hogy még mindig vannak egyenlőtlenségek, és több férfi van a hatalom csúcsán, mint nő. De a legtöbb férfi és fiú nem a hatalom csúcsán van. Ezzel szemben nagyon sok közülük az alján van.

A nőjogi harc nagyon fontos volt számodra azért, hogy elnyerd a szabadságod, amid van, hurrá! De annak érdekében, hogy megelőzzük, hogy e csata nyomán új vesztesek legyenek, az igazságtalanság ellen más eszközökkel kell küzdenünk. Bízom benne, hogy ti fiatalok csatlakoztok, éppúgy a mítoszok felszámolásához, ahogy egy társadalom megteremtéséhez,  amely gondoskodik a lányokról és fiúkról egyaránt.

Annak ellenére, hogy majdnem minden újságcikk a nőkről és a nők problémáiról szól, nektek több esélyetek van arra, hogy jó életetek legyen, mint a ti fiú-testvéreiteknek. Statisztikailag sikeresebb vagyok az általános iskolában, jóval kisebb eséllyel hagyjátok el idejekorán a középiskolát és sokkal több oktatást kaptok. Az egyetemeken a lányok 60%-át (szerk.: Magyarországon 54%) alkotják a tanulóknak és többségben vannak a doktorálók között is. 1970-ben ez fordítva volt. Abban az időszakban a tanulók 60%-a volt fiú és úgy éreztük, hogy az a teljesen elfogadhatatlan. Miért tűrjük ennyire jól azt, amikor amikor a fiatal fiúk vannak alul? (…)

A sajtó sokat ír a lányok mentális egészségéről és szó esett erről a miniszterelnök Új évi beszédében is. Különösen az öngyilkosság foglalkoztatta. De nem különös, hogy nem fordított semmilyen figyelmet a fiúkra? Gyerekkorban a fiúkat sokkal többször regisztrálják mentális betegségekkel, mint a lányokat. Ráadásul a fiúk kevésbé egészségesek és gyakrabban követnek el öngyilkosságot.

Nemrégiben az NRK (szerk.: közszolgálati média) arról számolt be, hogy a lányok könnyen meglátogatják az iskolában az egészségügyi állomást és beszélnek magukról, míg a fiúk nem. Sokkal több férfi van mint nő, aki nem rendelkezik rendelkezik azzal, amit sokan a legfontosabb dolognak tartanak az életben: családdal. Minden negyedik 45 év feletti férfi gyermektelen. (…)

Ráadásul, megengedett durván beszélni a fiúkról és a férfiakról. Olyan társadalomban élünk, amely erősen reagál a diszkriminatív állításokra, aminek célja a bőrszín, nem, szexuális beállítottság. De valamilyen fura ok miatt a fehér, heteroszexuális férfira ez nem vonatkozik. Nemrég egy norvég szerző írta, hogy ő megijedt, amikor férfiak léptek be az edzőterembe. Mit gondoltok mi történt volna, ha ő ilyet írt volna a zsidókról?

Te, aki egy fiatal lány vagy, akinek a sajtó és a politikusok drukkolnak: használd az erődet és a hangodat az igazságtalanság elleni tiltakozáshoz, még akkor is ha az a fiúkat sújtja. Várd el, hogy a te iskolád gondoskodjon mindenkiről! Mondj nemet minden kísérletre, ami nemek közötti megosztottságot hoz létre! (…) És talán itt lenne az ideje, hogy a “nők harcát” valami inkluzívebb kifejezésre cseréld. Ami nem téveszti szem elől a te fiútestvéred se.

Idén is, mint szinte minden évben, a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság aktivistája kiállt az utcára, és a járókelőkkel kezdeményezett beszélgetést. Az alapvető cél az volt, hogy boldog Nőnapot kívánjon egy színes molinóval felszerelkezve az arra járó nők számára. Ezentúl azonban, akivel lehetett (nőkkel és férfiakkal is) beszélgessen a nőket érő bántalmazásról. 

Nőnap van, ez a nők ünnepe, az ő életükkel akarunk foglalkozni, az ő problémáikkal. Idén a kapcsolati erőszakkal.  A Nők Lapja és a WMN is foglalkozott a kérdéssel, így úgy gondoltam, én is utánajárok az ügyeknek. Szerencsére elég sokan megálltak és elmondták, miképpen látják a helyzetet.

Alapvető volt, hogy a nőkkel szembeni bántalmazást mindenki elítéli. Volt, aki drasztikus kifejezésekkel adta tudtul, kasztrálásról és akasztásról beszélt. Szinte mindenki úgy vélte, hogy a nők bántalmazása a nők férfiak általi bántalmazásával egyenlő. Valószínű a projekciókkal teli és hangos feminista propaganda a felelős ezért, amely minden lehetséges alkalommal elmondja, hogy férfiak bántanak nőket, és soha nem tesz említést arról a számos esetről, amikor nő bántalmaz nőt. 

A rendőrség iránti bizalmatlanság szintén általános volt. Nagyon sokan mondták azt, hogy rendőr csak akkor jön, amikor már vér folyik. Volt, aki szerint akkor se. Az igazságszolgáltatással szembeni bizalmatlanság is jól tetten érhető volt. Nem eléggé elrettentőek a büntetések, szigorúbban kellene szankcionálni a nőkkel szembeni erőszakot. Az enyhe ítéletek reménytelenséget ébresztenek a bántalmazott nőkben, hogy nem érdemes jogi útra terelni az ügyüket, hisz nincs igazi eredménye.

Egy civilben lévő rendőrtiszt is nyilatkozott. Elmondta, hogy olyan nincsen, hogy meg kell várni a rendőrnek, míg vér folyik. Ez egy fakenews. Ostobaság. Ha a rendőrt hívják, akkor megy. Viszont, ha nincsen szabálysértés, vagy bűncselekmény, akkor nem intézkedhet. Egy heves szóváltás nem tartozik ide. Viszont, a helyzet másik oldala, hogy a bejelentők nagyon gyakran nem tesznek feljelentést. Tipikus példa, mikor a nőn jól látszanak a bántalmazás jelei, mégis védi a bántalmazót, és annak ad hangot, hogy a bántalmazó majd biztos úgyis megváltozik. Rendőri szempontból ez eléggé lehangoló. 

Bár ezen cikk írója korábban annak adott hangot, hogy óvatosan az Isztambuli Egyezménnyel, mert akkora hatalmat ad a nők kezébe, amivel nagyon könnyű visszaélni (ld. Spanyolországot, ahol az egyezménnyel konform intézkedéseket vezettek be) most mégis azt mondom, hogy amikor szükséges, akkor igenis vállalják a bizonytalanabbnak tűnő változást, változtatást és éljenek a jog adta lehetőségeikkel, mert a folytonos elnézés nem vezet sehova. Pont ez a vég nélküli szenvedés és kilátástalanság tüzeli a feministákat a nemi alapon diszkrimináló Isztambuli Egyezmény ratifikációjának követelésére. VAN lehetőség védekezni! De akkor védekezzenek is, mert az egyezmény már hivatalból fog eljárni a vélt bántalmazóval szemben, akkor is, ha ezt a vélt áldozat tényleg nem akarja. Most igazságosabban lehet eljárni, ha a bántalmazott erőt vesz magán és végigmegy a változás útján. 

Visszatérve az utca emberéhez: volt, aki azt mondta, hogy azért a bántalmazás a nőn is múlik, nem a többiektől, a társadalomtól kell mindent várni, egy nő is tanuljon meg védekezni. Paprika spré, önvédelmi leckék - van lehetőség tenni a saját biztonsága érdekében.

Egy férfi megjegyezte, hogy a nők sem mindig vétlenek az ilyen esetekben. Szerinte nagyon sokszor kölcsönös bántalmazás folyik, az ütést szóváltás előzi meg, amikor a nő is lelki bántalmazóként lép fel.

Volt, aki megemlítette, hogy vannak civil nősegítő szervezetek is. Van kikhez fordulni.

Megint más azt mondta, hogy elsősorban az embereken múlik ez, a környezeten, a szomszédokon. Bántalmazás esetén majdnem mindenki a homokba dugja a fejét és nem lép. Rajta kívül is nagyon sokan látják úgy, hogy a bántalmazott nők magukra vannak hagyva.

Még egy nagyon érdekes és ellentmondásos véleményt hallottam. Beszéltem egy fiatalemberrel arról, hogy ha férfi a bántalmazott, akkor, ha ez a férfi nem képes a párjával szemben megvédeni magát, nem is igazi férfi az ő szemében. Na most, ha azt várjuk egy férfitól, hogy ne alkalmazzon erőszakot, akkor őt is a társadalomnak kell megvédenie, gondolom egyértelmű, hogy ő nem taníthatja móresre pl. a feleségét. Akkor viszont, ha jogkövető és emberséges, és csak szóban védekezik (amit azért könnyű figyelmen kívül hagyni a bántalmazónak) akkor ezért megbecsülésben legyen része, és ne cimkézzük őt tutyimutyinak.  

Nos, ennyi a feminista napom eredménye.

Nagy pozitívuma volt, hogy senki sem kezdte kollektívan hibáztatni a férfiakat, senki sem nyilatkozott férfigyűlölő módon. A bántalmazott nőkről beszélgettünk, bár sztereotíp módon (csak férfi bántalmazott nőt), de bűnbak keresés nélkül.

Álljunk ki a bántalmazott nők mellett!

Itt írtam róla, én mit várnék a férfiaktól. Kis módosításokkal nőknek is használható.

A Valódi Egyenlőségért Civil Társaság Március 31.-ére hirdette meg a Nemek Közötti Szolidaritás Napját. Ma, amikor a nemek közötti harc narratívája uralkodik, nagyon fontos, hogy kiálljunk egymás ügyei mellett is. Márciusban osszunk meg minél több olyan tartalmat, ahol férfiak nőkért és nők férfiakért szólalnak fel. Megosztáskor használjunk a #NemekKözöttiSzolidaritás hashtaget is a közösségi médiában!

Támogassuk a nőket az egyenlőséghez vezető úton és céljaik elérésében. Ne csak nőnapon, de általában is.

A Nőnap szerintem egy megfelelő alkalom arra, hogy kihangsúlyozzuk szolidaritásunkat a nők irányába. Minap találkoztam olyan véleményekkel is, mely szerint ez már nem fontos, hiszen "minden nap nőnap", illetve a "nők már így is előnyben vannak, nekik kellene szolidaritást vállalni a férfiakkal".

Szerintem ez nem egy olyan kérdés, hogy pontozni kellene a hátrányokat és az irányába szolidárisnak lenni, akik nagyobb pontszámot érnek el. Egyrészt ezek nem olyan összefüggések, hogy ha az egyiknek jobb, a másiknak rosszabb (pl. ha a nők szerepe felértékelődik a munka világában, az megkönnyíti az apaszerep felértékelődését is a családban - az egyenlőségen alapuló nemi szerepek szempontjából ez egy win-win szituáció). Ezek inkább kiegészítik egymást.

Továbbá aligha kivitelezhető az, hogy teljes egyetértésre jussunk abban, hogy melyik problémának mekkora a súlya. Különböző élethelyzetek, különböző világlátásokat eredményeznek. Feltehetően másképp gondolkodik erről az az apa, aki ezt úgy tapasztalta meg, hogy csak ritkán láthatja a gyermekét, mint az a nő, akit nem léptetnek elő azért, mert épp gyermekvállaló korban van. És ez egyáltalán nem baj. Fontos lenne megérteni egymást és kölcsönösen támogatni, ez segít a közös célok kialakításában, ami nem csak a társadalmi kohéziót segíti elő, de jobb eredményeket tudunk elérni.

Ugyanakkor kétségkívül óriási különbség az, hogy a nők irányába látunk pozitív társadalmi változást,  a férfiak irányába nem igazán. A társadalom vezetői részéről nők irányába tett pozitív intézkedései során sokakban ott lehet a gondolat, hogy ugyanazok a társadalmi szereplők a férfiak esetében nem tesznek semmit, vagy épp az ellenkezőjét teszik. Alighanem túlzás nélkül állíthatom, hogy azzal amit a politika a férfiakkal kapcsolatban tesz (vagy nem tesz) szinte semmivel nem értek egyet, sőt lesújtó a véleményem az egészről. De erre a megoldás az, hogy lépéseket teszünk azért, hogy a férfiakkal kapcsolatos gondolkodás is változzon!

Szerintem a kölcsönös szolidaritás nagyon fontos. Ha a nők helyzete tökéletes lenne, a szolidaritás akkor is fontos lenne, amit például ki tudnánk nyilvánítani az eddig elért eredmények megünneplésével, megerősítésével. De sajnos nem ez a helyzet, a nők esetben is van még mit tenni.

Ilyen például a képességeik elismerése, a munka világában való előrelépésük segítése, a döntéshozatalban való részvételük megerősítése. Ezek a kérdések előtérbe kerültek és haladunk előre ezekben, de nem jutottunk el a célhoz. A nőkkel szemben még mindig gyakran találkozhatunk lekezelő megnyilvánulásokkal az internet világában.

Sok nő még mindig úgy érzi, hogy nem hallatszik a nők hangja eléggé egy olyan világban, ahol a politikusok, újságírók, tudósok között alul-reprezentáltak. A lányok számára még mindig korlátozottan állnak rendelkezésre pozitív női minták a társadalom legfelső részein. A karrierépítés során még ma is sok nehézséggel néznek szembe a nők, különösen az anyák. És még sok más téma van.

A nők esetében a helyes út kijelölése megtörtént. A nőpolitika megfogalmazta azokat a célokat, hogy mely területeken kívánatos a nők helyzetének megerősítése, ami választ ad a mai kihívásokra és ami egy igazságosabb társadalom irányába vezető út. Mindenez annyiban segíti a férfiakat is, hogy utat mutat számukra is. Azt gondolom, hogy fontos hogy mi is támogassuk a nőket az egyenlőséghez vezető úton és céljaik elérésében. Figyeljünk arra, hogy ők mit szeretnének, hogyan gondolkodnak a világról. Ne csak nőnapon, de általában is.

A Valódi Egyenlőségért Civil Társaság Március 31.-ére hirdette meg a Nemek Közötti Szolidaritás Napját. Ma, amikor a nemek közötti harc narratívája uralkodik, nagyon fontos, hogy kiálljunk egymás ügyei mellett is. Márciusban osszunk meg minél több olyan tartalmat, ahol férfiak nőkért és nők férfiakért szólalnak fel. Megosztáskor használjunk a #NemekKözöttiSzolidaritás hashtaget is a közösségi médiában!

Jónap Rita és Aszmann Zsanett jegyzik a 2020 március 4 - i (ezévi tizedik) Nők Lapja egyik cikkét, amely a kapcsolati erőszakról szól. (16. oldal, "Udvarlóból bántalmazó?") Női és áldozati szemszögből írnak, amennyiben feltételezzük, hogy nő csak áldozat lehet. Az erőszak női elkövetőiről nem szól a cikk, sajnos ezzel kimondatlanul is azt a sztereotípiát erősítve az olvasóban, hogy férfi=erőszaktevő, nő=a férfi áldozata. Az egyik interjúalany ugyan felveti, hogy ez nincsen mindig így, de már a bevezető, amely a családtagjaikat bántalmazó, megölő férfiakról szól, sokkal erősebb benyomást tesz ennél az olvasókra. Mindegy, Nők Lapja, persze, jó színben akarja feltüntetni a nőket, a férfiak meg kaparják ki a gesztenyéjüket maguk. Oké, megtesszük, nagyfiúk vagyunk már.

A cikket idemásolom, nagyítva jól olvasható.

Az írás nagyon jó abból a szempontból, hogy szakembereket sorakoztat fel és a két újságírónő is mindent megtesz azért, hogy a bántalmazott nők erőt meríthessenek akár a tényekből (a rendőrség és a bíróság igenis segítik az áldozatokat), és a szakemberek és ők, az újságírók is bátorítják az áldozatokat, illetve  a környezetükben élőket, hogy merjenek változtatni, pl. a rendőrséget bevonni a személyes életterükbe, ha az már elkerülhetetlen - szuper, csillagos ötös érte. Inkább egy fájdalmas döntés egyszer, mint kilátástalan szenvedés éveken, évtizedeken át.

Viszont egy külön kis szedetben leírják, hogy a nőknek, amennyiben a volt partnerüktől nem született gyermekük, illetve nem éltek együtt, csak a ratifikáció előtt álló Isztambuli Egyezmény jelenthet megoldást. Nos: nem, Nem, NEM. A mizandriától (férfigyűlölettől) teli, családellenes, szexista Isztambuli Egyezmény BIZTOS hogy nem jó megoldás. Elnézést, hogy indulatba jövök ettől, de ha valamitől félek, akkor az az Isztambuli Egyezmény ratifikációja. Azok a nőjogi szervezetek, amelyek már most is a törvényhozás közelében vannak, és van, hogy aktivistáik  a kisgyermekeiket felhasználva akadályoznak meg kapcsolattartást az apa és a gyermeke között (intézkedő rendőrök elé álltak gyermekeiket pajzsként maguk elé tartva), azok mit tennének, ha a jog jelentős hatalmat és erőforrásokat bízna rájuk? Én férfiüldözéstől tartok. Így is nagyon le vagyunk járatva általuk a társadalom előtt, de akkor mi lenne? Káosz és pokol. Magány és kölcsönös bizalmatlanság a nemek között, épülő családok helyett MGTOW, egészséges szexuális élet helyett pornónézés, maszturbáció, intimitás helyett kiégés.

Már dolgozunk (férfijogi aktivisták) az Isztambuli Egyezmény 2.0 -n, amely férfigyűlölettől mentes lesz, és az alapvetően jó ötleteket (oktatásban az erőszakkal szembeni védekezésre kitérni, önszabályozó normák bevezetése a médiában és a magánszektorban, szakember képzés, stb.) a férfiakra is kiterjesztve tartalmazza. 

A kapcsolati erőszak mögött az elkövető oldaláról rengeteg minden meghúzódhat. Én is most csak a férfielkövetőkre koncentrálok, miként a cikk is tette. Szerepzavar, amelyet ő nem érzékel annak. Csak Férfias akar lenni, úgy véli, neki kell atyáskodnia a nő felett, terelni, irányítani, felelősséget vállalnia a családjáért. Sok családban ez működik, ld. Vekker szabadkeresztény közösség Veszprémben. Ott a férfi a vezető. De nem úgy, mint a Nők Lapja cikkben a hozott példák! Nincs egzecíroztatás, leuralás, korlátozás és a többi. Erőszak pedig végképp nincs. Erről a vezetőjük, Fóris Tamás lelkész tudna beszélni, hogyan is kell patriarchális, építő , felelős férfiassággal fellépni a családban, vagy azon kívül. 

Egyszerűen az a modell, ami a fiúk és a férfiak előtt áll, (a médiában, hiszen Apa dolgozik, vagy pihen), nos ezek a példák vagy túl erőszakosak, vagy túlságosan behódolók a másik nemnek. Nemcsak elismerik, ha igazuk van, de mindent a nőktől várnak. Anyámasszony katonái, önállótlan, felelős munkát ellátni képtelen, személyiségében megrekedt fiatalemberek ők.. Asszertív viselkedésre kellene megtanítani őket, egyszerű, tiszta férfias rituálékkal (pecázás, tábortűz körüli mesélés, akár közös játékok, férfias elvonulások, önfenntartás a mai modern gépeink nélkül, vezetésről tanulni, gyakorolni, stb.).

Visszatérve a dominanciára, ami a mai férfiaknak annyira mozgatója: aki jól csinálja, az nagyon jól tudja: több dominancia, több hatalom = nagyobb felelősség, több munka és teher. Legtöbbször a tetteink alapján válunk dominánsá, nehezen nélkülözhetővé, mert a szolgálatainkra szükség van. És nem az erőszak az alapja a dominanciának. A megtett szolgálat, némi egészséges önérzettel. Sajnos a különböző médiatartalmak és a szórakoztató ipar nagyon sokszor nem ezt tükrözik. Annyi mindent el kéne mondani az embereknek, és a nagy mesélők (forgatókönyvírók ill. rendezők) nem teszik... Kapcsolatokról, felelősségről, lehetőségekről, érzelmi válaszokról.

Én voltam bántalmazó. Igen, bántalmazó. Ütöttem meg a feleségem. Van egy kis tapasztalatom arról az oldalról. Érzelmi bántalmazott voltam, általa sokszorosan, nagyon sok harag és fájdalom és megalázottság és zavarodottság gyűlt össze bennem. Tudnom kellett, hogy a sok szelíden elmondott szó, kérés után, ha megkerülhetetlenül kemény leszek, mi történik.

SOHA nem fogom elfelejteni, hogy akkor még kicsi fiaink milyen néma, jeges csendben nézték utána a tévét. Mozdulni sem mertek. Teljesen világossá vált, hogy erre nem vezet út. Én a barátjuk akarok lenni, nem egy szörny, akitől rettegni kell. Én azt szeretném, ha a bizalmukba fogadnának, és nem azt, ha rejtegetnék igazi arcukat előlem. 

És nem akartam megszokni azt, hogy megverem a feleségem, ha úgy érzem, ez kell ahhoz, hogy keresztülvigyem az akaratomat. Tényleg szörnyeteggé változtam volna, saját boldogságom sírjának megásójává.

Elváltunk az exemmel és ennél jobb döntés csak az volt az életemben, amikor megtértem Jézushoz. Most, immár külön, tudunk beszélni és megbeszélni ügyeket a volt párommal. Most tudunk kommunikálni veszekedés nélkül. Ég és föld ez a régi helyzethez képest. Nekünk egyszerűen nem szabadott volna összekötnünk az életünket. Bár akkor kitől lenne a két szép fiam, azt nem tudom. Végülis ez sem csak fekete-fehér képlet.

Visszatérve a cikkre, igenis, mindannyiunk felelőssége az, ami történik. De ne csak az áldozatokra figyeljünk! Az elkövető is gyakran segítségre szorulna, sajnos, a legtöbbször ezt nem hajlandó belátni. De pl. ha a társa elhagyja, vagy távoltartást kér ellene, és ekkor egy bölcs barát elkalauzolná őt egy férfiközösségbe, ahol segítenek átértékelni addigi életét - az a férfi jó eséllyel senkit se bántana többé, tudna egészséges öntudatú, tiszta lelkű férfiként élni. És a durva, erőszakos, macsósága örökre a múltté lehetne. Nem a büntetés a lényeg, hanem a változás.

Magyarország alkotmányának XV. cikkének 3. pontja rendelkezik a nemek közötti egyenjogúságról és arról, hogy az állam külön intézkedésekkel védi a nőket. Az Igazságügyi Minisztériumhoz fordultunk annak érdekében, hogy járjanak közre abban, hogy az alkotmány e része egészüljön ki a férfiakkal.

A férfiak jogegyenlőségével, az apaság megerősítésével, a fiúk iskolai eredményességének javításával, a fiúkat és férfiakat aránytalanul érintő különböző erőszak megelőzésével kapcsolatos célkitűzések ugyanolyan jogos társadalmi igények, mint amit a nőpolitika célkitűzései megfogalmaznak. E célok logikusan következnek olyan értékekből, amiről ma politikai konszenzus van: mint a demokrácia, a nemek közötti egyenlőség és a társadalmi szolidaritás. Mégis azt láthatjuk, hogy ezek a témák - illetve azok, akik ezeket felvetik - folyamatosan olyan falakba ütköznek, amikbe a nőpolitika hasonló jellegű célkitűzései és azt képviselők nem.

Igen valószínű, hogy nem azért nincs az apák egyenértékű szülői szerepvállalásának politikai támogatottsága, mert ne lenne elég fontos kérdés és nem azért nem válik oktatáspolitikai céllá a nemek közötti egyenlőség az iskolákban, mert túl kicsik a különbségek, vagy ne lennének a fiúk számára elég káros következményei ennek. Úgy tűnik, hogy ennek egyetlen világos oka van: ezek férfiakat érintő problémák. Több évtizedes tapasztalatunk, hogy ilyen esetekben teljesen mindegy, hogy mekkorák a különbségek, vagy, hogy milyen károkat okoznak, lehet a következmény fiatal korú bűnözés, hajléktalanság és devianciák sora, nincsenek határok, semmi nem számít. Maga az alkotmány is úgy fogalmaz, hogy "Magyarország külön intézkedésekkel védi (...) a nőket (...). A férfiakat tehát nem.

Azt gondoljuk, hogy ezen változtatni kell. Ezért ezzel kapcsolatban megfogalmaztuk az alkotmánymódosítás igényét, még pedig oly módon, hogy bekerüljön a férfiak védelme is. A XV. cikk 3.pontja így szóljon: “Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, a férfiakat, az időseket és a fogyatékkal élőket”. Ha ez megtörténne joggal bízhatnánk abban, hogy átfogó, minden területre kiterjedő változásra is esély nyílna. E javaslatunkat elküldtük az Igazságügyi Minisztériumnak.

Tisztelt Igazságügyi Minisztérium! Tisztelt Varga Judit Igazságügyi Miniszter Asszony!

A sajtóban találkoztunk olyan információkkal, hogy az önök minisztériuma is részt vett/vesz az alkotmány átgondolásán. Tekintettel arra, hogy ennek lehetősége felmerült, szeretnénk ezúttal ráirányítani az alkotmány egy olyan hiányosságára is a figyelmüket, amely álláspontunk szerint a férfiak társadalmi jóléte szempontjából kifogásolható.

Az alkotmány XV. cikkének 3. pontja rendelkezik arról, hogy "Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket". Itt csak a nők kerülnek megnevezésre nem tudjuk, hogy milyen oka lehet ennek, hiszen ugyanez a cikk mondja ki azt is, hogy "a férfiak és a nők egyenjogúak" amiből az is következne szerintünk, hogy a nőket és a férfiakat is ugyanúgy megilleti az alkotmányos garancia erre vonatkozóan is.

Azt, hogy nem csak a nők, hanem a férfiak is rendelkeznek sajátos problémákkal számos társadalmi tény igazolja. Néhány olyan nagyobb terület, ahol kimutathatóan rosszabb férfiak helyzete:
- 7 évvel alacsonyabb várható élettartam.
- Magasabb korai iskolai elhagyás és részben ezzel összefüggésben magasabb fiatalkorú bűnözés.
- Magasabb öngyilkossági arányok.
- A legtöbb társadalmi devianciában (mint pl. az alkoholizmus) felülreprezentáltak.
- A hajléktalanok között felülreprezentáltak.
- A válások után a legtöbb esetben az apák kapcsolata szakad meg a gyermekeikkel.

Ezek mind olyan férfiakat érintő társadalmi problémák, amik indokolják álláspontunk szerint, hogy a nőpolitikai intézkedéseikhez hasonló lépések történjenek. A férfiak esetében éppen a család az egyik legjelentősebb terület (az apaság kérdése és az azzal összefüggő problémák), ahol megerősítésük indokolt lenne, ami az önök politikájának is egy kiemelt területe. De a fent említett többi társadalmi probléma se azt segíti elő, hogy az érintett férfiakból sikeres családapa váljon.

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra is, hogy a férfiak jóléte nem csak a férfiak érdeke, de a nők, anyák érdeke is és össztársadalmi érdek is és ez fordítva is igaz. Nem szabad hagyni, hogy úgy tűnjön, mintha a nők és a férfiak érdekei egymással szemben állnának. Közös érdekünk egy olyan társadalom, ahol erős a nemek közötti szolidaritás is. Ha az alkotmányban megjelenne a férfiak védelme is, amellett, hogy kötelezettségvállalás is a mindenkori kormány számára, szimbolikus jelentőséggel is bír, ezért is nagyon fontosnak tartjuk.

Erre való tekintettel szeretnénk kérni önöket, hogy az Igazságügyi Minisztérium tegyen lépéseket annak érdekében, hogy az alkotmány e pontja kiegészüljön az alábbiak szerint.“Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, a férfiakat, az időseket és a fogyatékkal élőket”.

Tisztelettel,
Valódi Egyenlőségért Civil Társaság
Toplak Zoltán, elnök
Szujó Flórián, alelnök

A magyar férfi - és apaszervezetek Varga Judit igazságügyi miniszter családon belüli erőszakkal kapcsolatos közéleti megszólalására reagálva nyílt levelet adtak közre, amelyet a Magyar Távirati Irodának és a főbb sajtóorgánumoknak közvetlenül is megküldtek.

A nyílt levél előzménye, hogy Varga Judit miniszter asszony közösségi oldalán közzétett videójában kilátásba helyezte, hogy az anyák és gyermekek védelmében felül fogják vizsgálni a kapcsolattartást és a gyermekvédelmi jelzőrendszert, az apák védelmére azonban nem tért ki, miközben ennek a rendszernek sok tekintetben ők is elszenvedői.

Emellett az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatban megfogalmazott kritikájában (bírálta az egyezményt amiatt, hogy kétségbe vonja a nemek biológiai meghatározottságát) sem jelent meg szempontként a férfiak védelme, se az, hogy az egyezmény diszkriminálja a fiú - és férfiáldozatokat, se az, hogy lealacsonyító módon erőszakos, agresszív társadalmi csoportként határozza meg őket, akik a nőkön erőszakkal uralkodnak.

A férfi - és apaszervezetek nyílt levelükben - melyhez a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság is csatlakozott - arra kérik a miniszter asszonyt, hogy az intézkedések során vegyék figyelembe a fiúk, az apák és a férfiak sajátos szempontjait is és a jövőben munkája során fordítson figyelmet a férfiszervezetek, apaszervezetek felvetéseire is. A nyílt levél az alábbiakban olvasható:

Tisztelt dr. Varga Judit Igazságügyi Miniszter Asszony!

Mi, a férfiak érdekképviseletét ellátó férfiszervezetek gondosan figyelemmel kísérjük a férfiak-apák, illetve általában a nemek helyzetét érintő törvénykezést és a kapcsolódó közéleti vitákat.

A napokban érdeklődéssel szemléltük közéleti megszólalását, videó felvételét, amelyben egyebek mellett bejelentette, hogy a kormányzat várhatóan jelentősen megemeli az áldozatsegítő központok költségvetését. Bizakodunk abban, hogy az intézkedés nyomán majd a családon belüli erőszak fiú és férfi áldozatainak felismerésére és segítésére is lehetősége nyílik az áldozatsegítő hálózatnak és a jogalkalmazó szerveknek. Reménykedünk ebben azért is, mert a feminista, nőjogi szervezetek hangosan kommunikált, de tökéletesen téves dogmájával szemben a családon belüli erőszak elsődleges áldozatai nem a nők, hanem a fiúgyermekek és az idős férfiak, akiknek a terhére nem csak más férfiak, hanem nők is gyakran követnek el erőszakos bűncselekményeket. Az Országos Kriminológiai Intézet nagyszabású kutatása (OKRI 2005) bűnügyi statisztikai adatok mélyelemzésével rámutatott, hogy a kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények áldozatainak 66 százaléka fiúgyermek és a családon belül elkövetett emberölések áldozatainak 61 százaléka férfi.

A modernitással összefüggő társadalmi folyamatoknak köszönhetően is egyre inkább növekszik a válások száma, így még inkább ösztönözni, mediációval megkövetelni lenne szükséges a társadalomnak és a jogrendszernek, hogy az elvált szülők békés viszonyt tartsanak fenn. A mindkét fél elvárásaira tekintettel lévő, kötelezően betartandó, egalista szülői jogköröket garantáló keretrendszer sokkal inkább mentes lehet az intrikától, haragtól és erőszaktól. A szülők és gyermekeik nyugalmának érdekében biztosítani lenne szükséges, hogy a jogrendszer és a jogalkalmazói rendszer egyik félnek se okozzon elviselhetetlen joghátrányokat és ne taszítsa egyik felet sem súlyos reménytelenségbe, elkeseredettségbe és az eljárásban résztvevő feleknek egyformán nyújtson segítségek és tőlük egyformán követeljen jogkövető fegyelmet.

A KSH felmérései szerint a válás és annak következményei miatt mintegy 360.000 gyermek veszélyeztetett, ezért a jogkörnyezet korszerűsítésével csökkenteni kellene a válások esetén fellépő feszültségeket. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a közös szülői felügyeletet szavatoló és a szülőket az együttműködés felé terelő jogszabályok jelentősen csökkentették a szülők közötti és így a gyermekeket is érintő konfliktusokat, és ráadásul a válások számát is. Fontos elvárás volna, hogy törvényeink biztosítsák a szülők jogegyenlőségét nemcsak a házasságban, élettársi kapcsolatban, hanem válás, életközösség megszűnése után is. Ezt a követelményt írja elő az Emberi Jogok Európai Egyezménye is, továbbá a 2015. év őszén az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által 2079. számon hozott Határozat, amely az apák egyenlő nevelési joga terén “elvárást” támasztott a tagállamokkal szemben. A magyarországi családjogi viszonyok és társadalmi gyakorlatok sajnos elmaradnak a más államok esetében látható pozitív példáktól; jogszabályaink és joggyakorlatunk korszerűsítésre szorulnak.

Kérjük Miniszter Asszonyt, és a kormányzatot, hogy a jövőben munkája során fordítson figyelmet a férfiszervezetek, apaszervezetek felvetéseire is.

Figyelmét megköszönve, tisztelettel a magyar férfiszervezetek, apaszervezetek:

Valódi Egyenlőségért Civil Társaság – (Toplak Zoltán elnök)
Férfihang Civil Társaság – (Csuzi Attila elnök)
Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesülete – (Dr. Hegedűs István elnök)
Apaszív Gyermekjogi és Családvédelmi Egyesület – (Dr. Kiss Csaba elnök)